Innovatív Foglalkoztatási Együttműködés a Zalaegerszegi és Lenti Járásokban

TOP-5.1.2-15-ZA1-2016-00001

Már a koronavírus miatt márciusban zárásra kényszerült vállalkozások is elérhetik az ágazati bértámogatás iránti kérelmet a Foglalkoztatási Portálon  – mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közölte, a bértámogatást március 31-ig igényelhetik a főként kiskereskedelemben és egyéb szolgáltatások szektorban működő cégek dolgozóik munkahelyeinek megvédése érdekében.

Európa egyik legmodernebb vasúti-közúti konténerterminálját építi fel Zalaegerszegen a Metrans Csoport. A 15,7 milliárd forintos beruházás keretében 120 új munkahely létesül, s ahhoz kapcsolódva összességében több mint 30 milliárd forintos fejlesztés valósul meg, jelentették be 2021. február 19-én, pénteken előbb a fővárosban, majd a zalai megyeszékhelyen.

Elérhető és tervezett pályázati lehetőségek önkormányzatok részére!

Meghaladta a 100 ezer főt az ágazati bértámogatással elért munkavállalók száma, már mintegy 14 ezer munkaadó nyújtott be igénylést összesen több mint 25 milliárd forint értékben. A támogatás február 8-ig igényelhető a kormányhivatalok foglalkoztatási főosztályaihoz benyújtott kérelemmel.

Az ágazati bértámogatási program a vendéglátásban, a turizmusban és a szolgáltató szektorban tevékenykedőknek nyújt célzott segítséget a koronavírus-járvány második hullámában.

A kifizetések folyamatosak, a támogatást eddig több mint 12 ezer munkáltató kérte összesen 90 ezer munkavállalójára közel 22 milliárd forint értékben.