|
Cseszt Regélő” Térségfejlesztési Tanácsadó és Szolgáltató Kht.
A "Cseszt Regélő" Kht-t 2001-ben Csesztreg Község Önkormányzata azzal a céllal alapította, hogy a munkaerő piacon hátrányos helyzetbe került rétegek, rehabilitációs foglalkoztatásra szorulók képzését, foglalkoztatását elősegítse. A szervezet szociális tevékenységek folytatására, időskorúak gondozására, és a kulturális örökség védelmére helyezte a hangsúlyt.
A 2006-ban elindított változások eredményeként a kht térségi feladatok ellátását tűzte ki célul. A módosított alapító okiratban megfogalmazott cél, a vidéki térségek hátrányainak csökkentése érdekében a felzárkóztatáshoz szükséges programok, projektek előkészítése, bonyolítása lett. A hátrányok leküzdésének továbbra is meghatározó eleme a foglalkoztatási szint növelése, a térség humánerőforrás potenciáljának emelése (különböző munkaerő piacra visszasegítő képzések szervezése). A kht tevékenysége eredményes végrehajtása érdekében Lenti térsége mellett Letenye aprófalvas térségét, valamint Vas megye déli részét is be kívánja vonni fejlesztéseibe.
A Cseszt Regélő Kht. legfontosabb feladatának a térség munkaerő-piaci, képzési és alternatív szociális tevékenységeinek a felvállalását tartja. A megvalósítás érdekében a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központtal, valamint a Lenti és Letenyei Munkaügyi Kirendeltségével épített ki együttműködési formákat.
Jelenleg 2 Európai Uniós programot bonyolít a szervezet:
„Segítő háló” Szociális területen dolgozó zalai és vasi szakemberek képzése, szervezetek közötti hálózatépítés - HEFOP-2.2.1-06/1.-2006-08-0028/4.0 ZALAnka – Zalai Lankákon Tematikus Túraútvonal létrehozása (Ausztria-Magyarország INTERREG IIIA 2004-2006 program AT-HU06/01/048
A kht közhasznú tevékenységei:
- máshová nem sorolt- felnőtt és egyéb oktatás - máshová nem sorolt egyéb közösségi, társadalmi tevékenység - kulturális örökség védelme - egyéb sporttevékenység - máshová nem sorolt egyéb szabadidős tevékenység
A kht vállalkozási jellegű tevékenységei:
- egyéb kiadás - humán kutatás, fejlesztés - piac- és közvélemény kutatás - üzletviteli tanácsadás - munkaerő-közvetítés
|